Ugrás a tartalomhoz

Tisztújítás a III. kerületben

A hétvégi tisztújításon a tagság Bús Balázst választotta újra kerületi elnöknek. 6 alelnök személyéről is döntöttek.

Augusztus utolsó hétvégéjén a III. kerületi Fidesz tagjai tisztújítást tartottak, ahol a következő két év elnökségéről is határoztak. A tagok egyhangúan választották újra és erősítették meg Bús Balázst korábbi pozíciójában.

A frissen újraválasztott elnök beszédében megköszönte a támogatást és hangsúlyozta, hogy mindenkinek a munkájára szükség lesz a jövő évi választások előtti kampány során, hogy Óbuda-Békásmegyer meg tudja őrizni polgári értékeit és az évtizedeken keresztül végzett eredményes közösségépítés ne váljon a baloldali rombolás martalékává.

Az eseményen beszédet mondott Varga Mihály pénzügyminiszter, a II. és III, kerület országgyűlési képviselője, aki kiemelte, hogy a 2022-es választás az ország szempontjából sorsdöntő lesz, ugyanis kiderül, hogy Magyarország folytathatja-e a 2010-ben megkezdett építkezést és önálló döntéseket hozhat továbbra is a nemzet érdekében, vagy visszatér a Gyurcsány Ferenc által egyszer már bemutatott nemzeti vagyont kiárusító és eladósító útra, aminek egyenes következménye a hitelfelvételeken keresztül az ország pénzügyi és politikai függetlenségének elvesztése.

A tisztújításon köszöntötte a tagságot dr. Gór Csaba, a 4. számú választókerület elnöke, aki elmondta, hogy az Óbuda-Békásmegyert érintő két választókerületben lelkes és tehetséges aktivisták dolgoznak, akik mindent meg fognak tenni a Fidesz győzelméért. Emlékeztetni kell az embereket, hogy milyen borzasztó állapotban adta át a baloldal az ország vezetését és hogy mennyi eredményt sikerült elérni az elmúlt évtizedben.

A tagság az elnök személye mellett 6 alelnök megválasztásáról is döntött. Alelnöknek szavazták meg Menczer Erzsébetet, Puskás Pétert, Kelemen Viktóriát, Gyepes Ádámot, Stollmayer Ákost és Kemény Krisztinát.

A tisztújítást követően a megjelentek hajókiránduláson vettek részt, a Dunakanyar egyik központjába, Vácra látogattak.