Magyarország Kormányának köszönhetően az óbudai tanárok és óvodapedagógusok is átlagosan 32,2%-os béremelést kaptak, amely január 1-től érvényes, így az emelkedés már az első kézhez kapott februári fizetésben meg fog jelenni. Ahhoz, hogy ez megtörténjen a képviselő-testületnek kötelezően módosítani kellett az önkormányzati fenntartású intézményekben dolgozók illetményéről szóló rendeletet. A pedagógusok béremelésének első üteme tehát az ígéret szerint megvalósult, jövőre újabb emelésre számíthatnak.
Ideiglenes bizottság felállítását kezdeményeztük, amelynek elsődleges feladata, hogy megvizsgálja a Dunába engedett hígított szennyvíznek a Római-parti szabadstrandra gyakorolt hatásait. A bizottság további feladata, hogy fényt derítsen, miért nem értesítették a beengedésekről az adott napokat követően a strandot használókat annak ellenére, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek állításai szerint a cég minden beengedés előtt tájékoztatta az önkormányzatot. A bizottság vizsgálni fogja azt is, hogy a polgármesternek milyen szerepe volt abban, hogy a strandolók ilyen körülmények között voltak kénytelenek fürdeni az érintett időszakokban. Kiss László az ülésen cinikusan kijelentette, hogy azzal sincs semmi gond, ha hígított szennyvíz beöntésének közvetlen közelében fürödnek a strandolók. Bár a polgármester elhallgatási botrányában cinkos baloldali képviselők teljesen átírták a javaslatot, a bizottság így is megalakul és lefolytatja a vizsgálatot.
Az ülésen a vizsgálóbizottsági javaslatunkat átírva, másik bizottságot is megalakított az egyesült baloldal, amely érdekes módon épp Kiss László egy másik mulasztását fogja vizsgálni a volt Gázgyár területén található szennyeződés ügyében. A DK-s városvezetőnek lett volna a feladata, hogy eljárjon és megbeszéléseket kezdeményezzen a kármentesítés ügyében, azonban ő maga mondta el jegyzőkönyvbe véve a testületi ülésen, hogy az elmúlt 3 évben egyszer sem beszélt a Fővárosi Gázművek jogutódjaként szereplő MVM vezetőivel és korábbi hírekből az is kiderült, hogy semmilyen egyeztetésen nem volt hajlandó megjelenni, amely rendezhette volna a volt Gázgyár területének kármentesítését.
A Fidesz frakció javaslatára az óbudai civil pályázatokban a jövőben az eddigi 10 százalékról 20%-ra emelkednek a működési célra fordítható költségek.
Már a DK-s Kiss László is végérvényesen lemondott arról, hogy fő kampányígéretét, a gyermekszakrendelő létrehozását megvalósítsa. Az eredeti koncepció helyett az állami forrásokból felújított Viziorgona 8. szám alatti épületet piaci alapon bérbe adják fizetős szolgáltatásokat nyújtó gazdasági társaságoknak ahelyett, hogy az önkormányzati tulajdonú Szent Margit Rendelőintézet működtetné azt ingyenes gyermek szakellátó központként.
Hiába hívtuk fel rendszeresen mind a DK-s polgármester, mind a baloldali képviselők figyelmét, hogy a Laborc utcai Óbudai Szabadidőpark a kerület egyik fontos értéke, ezért fontos lenne annak folyamatos karbantartása és fejlesztése. A terület nyaranta gyermektáborok közkedvelt helyszíneként is szolgált, azonban Kiss László teljes polgármesteri időszaka arról szólt, hogy hagyták az ottani infrastruktúrát és a 2019-ben még kifogástalanul működő strandot teljesen lepusztulni, majd balesetveszélyre hivatkozva évekkel ezelőtt be is zárták a tábort. Az elmúlt 5 év mulasztását és a polgármester méltán kedvezőtlen népszerűségét akarják most javítani azzal, hogy legalább a terület egy részét, a strandot felújítanák. Mindez közel 500 millió forintjába kerül majd az óbudaiaknak, pedig, ha fél évtizeden keresztül végezték volna a munkájukat és nem hanyagolták volna el teljesen a Szabadidőparkot, akkor sokkal olcsóbban fent lehetett volna tartani és az óbudai gyermekek sem maradtak volna nyári táborok nélkül.