Ugrás a tartalomhoz

Orbán Viktor szerint Egyiptom segítségével Európa megbirkózhat a migrációs krízissel

Kedden tartják az Egyiptom és a V4-ek közötti csúcstalálkozót, melyen a magyar miniszterelnök Egyiptom megerősödését  az Európai Unió egzisztenciális érdekének nevezte. A jelenlegi migrációs helyzettel kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette, hogy sokkal rosszabb a helyzet, mint volt az 2015-ben. A kormányfő újságíróknak úgy fogalmazott, hogy ezzel a helyzettel az EU csak akkor tud megbirkózni, ha vannak külső szövetségesei, és Egyiptom az egyik leginkább kézenfekvő szövetséges.

Orbán Viktor szavai szerint, ha Egyiptom nem tudja folytatni azt a politikát, amellyel megakadályozta a migráció feláramlását Egyiptom irányából, akkor mindannyian nagyon nagy bajba kerülünk. A miniszterelnök leszögezte, az EU-nak minél hamarabb össze kéne hívnia egy Egyiptommal közös társulási tanács ülését, valamint az EU fogadja el az észak-afrikai állampot stratégiai partnernek, valamint fogadja el Egyiptomnak a terrorizmus megfékezése érdekében javasolt lépéseit.

Fogadjuk el sajátként az Egyiptom által terroristának minősített személyek, szervezetek listáját! – szorgalmazta a kormányfő, majd Orbán Viktor kezdeményezte azon korlátozások feloldását, amelyek nem teszik lehetővé, hogy Egyiptom beszerezze a határvédelemhez szükséges eszközöket.

Budapest, 2021. október 12. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor szerint a megbeszélésen a lengyel miniszterelnök beszámolt az országa keleti határára nehezedő migrációs nyomásról, amit Magyarország is érzékel, hiszen Ázsia felől a Balkánon keresztül egyre nagyobb a migrációs nyomás a szerb-magyar határon. Orbán Viktor szerint Afrika felől is óriási nyomás helyeződik Európára.

Körbe vagyunk kerítve – mondta.

A magyar miniszterelnök úgy látta, az EU és Egyiptom egzisztenciális érdekei egybeesnek, ha Egyiptom nem tudja folytatni azt a politikát, amellyel megakadályozta a migráció feláramlását Egyiptom irányából, akkor mindannyian nagyon nagy bajba kerülünk. Elmondta, nemcsak az egyiptomi határvédelmet kell megerősíteni, hanem ennek a százmilliós országnak gazdaságilag is stabilizálódnia, fejlődnie kell, hogy a jó élet lehetőségét tudják kínálni az ottani fiataloknak. Orbán Viktor kezdeményezte azon korlátozások feloldását, amelyek nem teszik lehetővé, hogy Egyiptom beszerezze a határvédelemhez szükséges biztonsági eszközöket. Felhívta a figyelmet arra: 2016 óta migránsokat szállító hajó nem hagyta el Egyiptom partjait, ami bizonyíték arra, hogy ha van akarat, és van vezetés, akkor a migráció a tengeren is korlátozható, illetve megakadályozható. Hangsúlyozta: ezért a teljesítményért a találkozón közösen fejezték ki elismerésüket Egyiptom elnökének.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi megköszönte és fontosnak nevezte a visegrádi országok vezetőinek támogatását. Ugyanakkor hozzátette, ez nem elég, a nyugat-európai országok támogatására is szükség van. Kiemelte, Egyiptomnak nem arra van szüksége, hogy az európai országok számon kérjék rajta az emberi jogokat, hanem hogy segítséget nyújtsanak a politikai, gazdasági, kulturális helyzet javulásához.

A kérdés, hogy Európa készen áll-e, hogy lehetőséget biztosítson Egyiptomnak a “testvériségre”, a kapcsolatok felajánlására az egyetemeivel és arra, hogy ipara egy részét Egyiptomba vigye, munkát biztosítva az ottani lakosság 65 százalékának. Ezek olyan szükségletek, amelyek teljesítése nélkül nem lehet jogi sztenderdekről beszélni. Miközben 2016 óta egyetlen migránsokat szállító hajó sem hagyta el Egyiptomot, Afrika országaiból hatmillió menekült érkezett hozzájuk. Egyiptom nem engedte meg, hogy ezek az emberek továbbmenjenek és esetleg a tengeren leljék halálukat

– jelentette ki az egyiptomi vezető, aki szerint Egyiptomban nem olyan magas ugyan az életszínvonal, mint az európai országokban, de nincsenek menekülttáborok, a hatmillió menekültre vendégként tekintenek, úgy élnek, mint a többi egyiptomi, az iskoláikban tanulnak, a kórházaikban kezelik őket. Beszélt arról is: az elmúlt években Egyiptom több trillió egyiptomi fontot költött arra, hogy javítson a vidéken élő 60 millió ember életén, az úthálózat, a szennyvíztisztítás és az öntözés fejlesztésével.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök azt mondta, a mostani találkozó megerősítette azt, hogy Egyiptom az egyik legfontosabb partner a Közel-Keleten. Egyiptom nagy hatással van a régióban számos politikai és biztonsági területen, például a terrorizmus elleni harcban és az illegális migráció megfékezésében. Hozzátette, nagyra értékeli, hogy Egyiptom már 6 millió menekültet engedett be. A szlovák kormányfő szerint Egyiptom példamutató az illegális migráció megállításában, és ez példaértékű lehet az egész régió számára. Fontosnak mondta ugyanakkor, hogy ez a helyzet fenntartható is maradjon, ehhez pedig az kell, hogy Egyiptom továbbra is biztonságos és stabil legyen, mert ez összefügg a kelet-közép-európai térség stabilitásával.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a találkozót fontos, az Európai Unió stabilizációjának irányába tett lépésnek nevezte. Mint mondta, Lengyelországnak és az egész visegrádi térségnek fontos, hogy a Közel-Keleten nyugalom uralkodjon, legyen lehetőség társadalmi és gazdasági fejlődésre, mert így megelőzhető a terrorizmus és a migráció is. Azt mondta, a V4-ek megpróbálják meggyőzni az EU nyugati államait az Egyiptommal való gazdasági együttműködés fontosságáról. Hozzátette, a százmilliós Egyiptomnak nagy jövője van.

Kitért arra is, Lengyelország Egyiptomnak már adott át koronavírus elleni oltóanyagot, és várhatóan több száz ezret még küldeni fog. A lengyel miniszterelnök elismerését fejezte ki, amiért Egyiptom öt éve megállította az Európa felé irányuló migrációt, és 6 millió embert fogadott be.

Ezt az egész Európai Uniónak értékelnie kellene – jelentette ki, majd azzal folytatta a migrációs helyzettel kapcsolatban, hogy a probléma helyszínén”kell segíteni azoknak az országoknak, amelyekben gazdasági fejlődésre van szükség.

Forrás: pestisracok.hu