Ugrás a tartalomhoz

Kormányinfó: 480 forintos felső határral rögzítik literenként a benzin árát

A kormányzati sajtótájékoztatón nem jelentettek be újabb járványügyi intézkedéseket.
Gulyás Gergely koronavírus-fertőzése után október vége óta először újra jelentkezett a kormányinfó. A járvány az elmúlt napokban erősödött, csütörtökre 8394 új fertőzöttet igazoltak, a kórházban ápoltak száma azonban 4990 fő, ami jóval elmarad a 2020 novemberi 11-i 6352-től.

A 10:30-kor kezdődő eseményen a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány szerdai ülésének döntéseiről adott tájékoztatást.

Oltás, oltás, oltás

Gulyás Gergely elmondta, van fegyver a vírus ellen, és ez pedig az oltás. „Aki oltást kapott, azok közül keveseben betegszenek meg, és lényegesen enyhébb tünetekkel vészeli át a betegséget. Az oltások hatékonysága hat hónap után elkezd csökkenni” – mondta a miniszter. „Mindenkinek azt javasolják, hogy harmadik megerősítő oltást vegyen fel” – tette hozzá.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy november 22-28 között oltási akcióhét lesz 101 oltási ponton. Különösen az idősek esetében kell növekednie a harmadik oltásoknak. Az egészségügyi kapacitások bőségesen rendelkezésre állnak – mondta a miniszter, aki leszögezte: nem kívánnak általánosan kötelező oltást elrendelni Magyarországon.

„A jelenlegi adatok alapján nem lehet megmondani, hogy a járvány csúcs mikor következik be: vannak, akik ennek a hónapnak a végére, vannak, akik december végére teszik” – mondta Gulyás.

Egy esetleges ötödik hullám esetében már csak a harmadik oltást felvevők lesznek igazán védve – említette meg a miniszter. A rezsiárakról azt mondta, hogy Európában energiaválság van. A földgáz ára 400 százalékkal nőtt egy év alatt, a piaci áramár 100 százalékkal nőtt. Minden európai országban emelkedett a rezsi ára, míg Magyarországon nem – hívta fel a figyelmet.

A háztartások részére fennmarad a rezsicsökkentés – jelentette be a miniszter.

Önkéntesekkel erősítenek

A miniszter rátért a benzinárra is: elmondta, hogy a benzin ára ugrásszerűen nőtt meg egy év alatt. Összességében azonban Magyarországon a hatodik/hetedik legolcsóbb. Megnézték, hogy az európai uniós tagállamok milyen eszközöket alkalmaztak a benzinárak féken tartására. Fontosnak tartják a kérdést, mert a benzin és a gáz ára hatással van az árakra. A kormány úgy döntött: 480 forintos felső határral rögzíti literenként a benzin árát. Az intézkedés november 15-től lép életbe, három hónapig tart egyelőre. Ezek után döntenek  a felülvizsgálatról.

Ez a 95-ös oktánszámú benzinre és a gázolajra vonatkozik.

A migrációról szólva a miniszter bejelentette, hogy a  Belügyminisztérium önkénteseket fog felvenni a határvédelemre és gyorskiképzés után beveti őket, a külső határvédelemhez több élőerőre van szükség, a kormány biztosítja a forrásokat. A lengyel határon kialakult helyzetről azt mondta, Magyarország szolidáris Lengyelországgal, fontos, hogy a határvédelem során mindazt a támogatást kapják meg, amit Magyarország nem kapott meg. A határvédelemmel kapcsolatos költségek megtérítésére Magyarország is igényt tart, de még nem kaptak választ. Az uniós politikai kultúrának nem része a bocsánatkérés, de bocsánatkérés helyett a Bizottság tartozik a külső határokat védő országoknak a költségek megtérítésével – szögezte le Gulyás Gergely.