Románia példája jól mutatja: beláthatatlan következményei lehetnek egy sokpárti koalíciós kormány jelentette instabil helyzetnek. Keleti szomszédunknál összeomlott a koalíció, elszabadultak a rezsiárak, sorra gyulladnak ki a kórházak, sikertelen az oltási program, már a betegeket sem tudják ellátni – tették hozzá.
Az Orbán Viktor mögött álló jobboldal ezzel szemben egységes és politikai stabilitást biztosít az országnak, amelynek köszönhetően Magyarország gazdasági és társadalmi erősödése is dinamikussá vált az elmúlt évtizedben. Mindezt bizonyítja, hogy idén például a régióban nálunk lesz a legmagasabb a gazdasági növekedés. 2022 tétje tehát az lesz: a gyarapodást vagy a marakodást választja-e a többség.
Nem ismeretlen a magyar történelemben az a politikai megosztottság, amelytől a mai baloldal már hosszú ideje szenved. A dualizmus idején az egymással össze nem illő pártokat sorai között tudó „szövetkezett ellenzéket” a kortársak nem éppen dicsérően „habarékpártnak” hívták. A kormányzásképtelen formáció 1906-os hatalomra jutását követően a külső és belső ellentétek hatására csúfos kudarcot vallott, egyetlen célkitűzését sem sikerült elérnie.
A történelem mintha ismételné önmagát: miközben Orbán Viktor már több időt töltött összesen hivatalban, mint Tisza Kálmán, az ellenzék ismét „habarék” jelleget öltött, amely egy olyan hatalomtechnikai alkukon alapuló ellenzéket hozott létre, amelynek sem közös ideológiája, sem közös víziója nincsen, így kormányzásképtelen. Ez komoly destabilizációs veszélyt rejt magában, hiszen a mögöttünk és az előttünk álló időszak is a krízisek időszaka, amelyben csak azok az országok tudják sikeresen venni az akadályokat, ahol biztosított a politikai stabilitás.
Orbán Viktor a Magyar Függetlenség Napján hívta fel a figyelmet arra, hogy az előttünk álló évtized veszélyes kihívásokkal együtt járó korszak lesz, amelyet a migráció és a járványok fémjeleznek.
A korszakhatár kezdete akár a 2015-ös migrációs válságra is datálható, amelynek következtében minden korábbinál jobban kiélesedett a küzdelem a globalista–szuverenista erők között. Noha a bevándorláspárti erők befolyása csökkent az elmúlt évek folyamán, a brüsszeli intézményrendszerben betöltött kulcspozícióiknál fogva továbbra sem lehet alábecsülni őket. Mindezt annak kontextusában kell értelmezni, hogy egy újabb migrációs krízis kirobbanása permanens veszélyeket rejt magában, hiszen – az elmúlt évek tapasztalatai alapján – a demokráciaexport kudarcával, az éghajlatváltozással és egyéb okokkal összefüggésben bármikor bekövetkezhet egy újabb válság.
A koronavírus-járvány idején megrendült egypólusú amerikai világrend magával vonta a neoliberalizmuson alapuló globalizáció megkérdőjeleződését is. Jelenleg úgy tűnik, hogy a világpolitikai átrendeződésnek Kína lehet a nyertese, amely átmenet viszont közel sem lesz feltétlenül békés, és könnyen egy új hidegháborúba torkollhat a szuperhatalmak (amerikai–kínai–orosz) közötti versengés. A világuralomért folytatott geopolitikai harcot az Európai Unió mindössze a partvonalon kívülről figyeli, valós ráhatása nincs az eseményekre és általában csak elszenvedője a következményeknek, amelyek viszont nem akadályozzák meg abban, hogy morális–ideológiai „nagyhatalomként” viselkedjen a brüsszeli elit.
A felszínre került ellentét rávilágított arra is, hogy nem a globalizáció került válságba, hanem a globalizáció maga a válság (Békés Márton), hiszen az egyre gyakoribb, egész világot behálózó migrációs–kereskedelmi–járványügyi krízisek éppen a határtalanság és határnélküliség ideológiája alapján terjedhettek el. Mind a migrációs krízis, mind a koronavírus-válság bebizonyították, hogy a nemzeti–szuverenista kormányok voltak képesek megfelelően kezelni az őket ért kihívásokat, míg a túlzottan bürokratizált, lassú és döntésképtelen nemzetek feletti struktúrák képtelenek voltak erre.
Az sem véletlen, hogy a magyar kormány ellen éveken át igaztalan vádakat megfogalmazó, és rendre kettős mércét alkalmazó – magukat progresszívnek tartó – országok is lezárták határaikat a világjárvány idején, a személyi szabadságjogokat korlátozták (kötelező maszkviselet, karanténkötelezettség, lezárások), és szinte kivétel nélkül központi irányítást vezettek be. A globalizáció nyújtotta szabad mozgás illúziója egy pillanat alatt a múlté lett, és minde ország ráébredt arra, hogy a (nemzet)állami határok védelme nem valami idejétmúlt, idegengyűlölő és befelé forduló gyakorlat, hanem a túlélés záloga. Az új idők felismerésében a magyar kormány az élen járt: az Orbán-kabinet olyan gazdasági–politikai modellt alkotott a járványok és népvándorlások korára, amely bármely más országnak példát mutathat; ebben kulcsszerepet játszik a többségi demokrácia helyreállítása és a sikeres gazdaság fenntartása, amelyeket a globalista erők destabilizációs törekvései ellenében kell megvalósítani.
Egy ilyen problémákkal és kihívásokkal terhelt korszakban stabil, világos jövőképpel rendelkező, kormányzásképes kormányra van szüksége Magyarországnak, amelyre a magyar ellenzék nem tud alternatívát nyújtani a regnáló Fidesz–KDNP kormánnyal szemben.
Forrás: Magyar Hírlap